A középkori uralkodócsaládok szerteágazó házassági kötelékei olykor egészen meglepő, egyszersmind feledésbe merült kapcsolatokat építettek ki egymással genetikai, nyelvi vagy kulturális rokonságban nem álló nemzetek között is. Ezek közé tartozik Magyarország és Litvánia történelmi alapokon nyugvó barátsága, amely egy szent életű férfi pártfogását élvezi.
 
Joggal vagyunk arra büszkék, hogy az egy családból származó boldogok és szentek számát tekintve az Árpád-ház messze kiemelkedik az európai mezőnyből. Oltárra emelt személyeket azonban a későbbi korokban is találunk: Szent Kázmért például, aki ugyan Habsburg-Jagelló frigyből született, édesanyja viszont Magyarországi Erzsébet volt, egyik nagyanyja pedig Cillei Borbála.
 
Kázmér szüleinek harmadik gyermekeként született Krakkóban. Bár a trónöröklés rendjében a második helyet birtokolta, négy fivérével ellentétben nem lett belőle király: mivel édesapja közel egy évtizeddel túlélte őt, a lengyel trónra nem pályázhatott, a magyarra vonatkozó reményeit pedig egy sikertelen hadjárat zúzta szét, amelyet Hunyadi Mátyás megbuktatására indított, itthoni összeesküvők biztatására.
 
Ha politikusként és hadvezérként nem is ért el fényes eredményeket Kázmér, a kereszténység történetébe sikerült beírnia a nevét. Messze földön híres volt jámborságáról, amit különösen nehéz volt megőriznie az udvari körülmények között. Lelki alkatának egyik meghatározó jegye volt szerény és rejtőző természete: igazi örömét a csendes, magányos imában lelte, amelyre naponta többször is alkalmat talált hivatali munkája mellett. Különleges tisztelettel viseltetett a Szűzanya iránt, kedvenc imádsága a Clunyi Bernátnak tulajdonított Omni die dic Mariae kezdetű himnusz volt. Rövid életét végigkísérték a betegségek, végül tuberkulózisban hunyt el, 26 éves korában.
 
Kancelláriai munkája során mindvégig igazságosságra, bölcsességre és jótékonyságra törekedett. Az életrajzírók szerint ezzel sok nép szívét sikerült megnyernie. Előre megmondta halála napját, és teljes buzgósággal készült rá. Haldokolva azt kívánta, hogy kedves Mária- imádságának másolatát tegyék a koporsójába. Amikor pedig elérkezett utolsó órája, teljes áhítattal megcsókolta a Megfeszített sebeit és Istennek ajánlotta lelkét. Halála után százhúsz évvel fölnyitották a sírját. Teste a sírbolt nedvessége ellenére épen maradt, sőt a leplet, amelybe burkolták, a Mária-himnusszal együtt sértetlenül találták. Sírjából három napon át kellemes illat áradt a korabeli beszámolók alapján. Ez is alátámasztja a lengyel humanista, Callimachus szavait, aki így írt Kázmér hercegről: „Vagy nem kellett volna megszületnie, vagy örökké kellett volna élnie.”
 

 
Bár Grodnóban halt meg, testét uralkodói parancsra Vilniusba vitték, és a dóm Mária-kápolnájában temették el. Földi maradványai ma is az érseki főszékesegyházban pihennek egy ezüstkoporsóban. Fölötte a Szűzanya őrködik, akinek mosolyát Kázmér Isten előtt kedves életével magyarázzák. A kápolna legértékesebb része az ezüstlemezzel bevont kegykép, amelyen a szent liliomot tartó keze kétszer jelenik meg. Ennek története az, hogy a festés közben megváltoztatták a liliomot tartó kéz helyzetét, ám azt hiába fedték le időről-időre újabb rétegekkel, a kéz újra megjelent a képen. Azóta a hívek – érthető módon – csodatévő erőt tulajdonítanak az alkotásnak.