Ha magunk elé képzeljük a vatikáni bazilika belső terét, biztos, hogy elsőként az apostolfejedelem sírja fölött emelkedő hatalmas bronz baldachin jelenik meg lelki szemeink előtt. Nem véletlen, hiszen minden építészeti trükk azt a célt szolgálja, hogy tekintetünk oda fókuszáljon a szinte felfoghatatlan méretű templomcsarnokban. Ez az egyház szíve, és nem csupán Szent Péter nyughelye miatt, hanem az itt bemutatott pápai szentmisék okán is. De ha Bernini pompás alkotása mögé tekintünk, a bazilika apszisában újabb különleges építményre találunk, az úgynevezett katedraoltárra, amely a kereszténység egyik legfontosabb, ám talán legkevésbé ismert ereklyéjét rejti.
 
A katedra szó jelentése ebben az esetben távol áll az iskolában használatostól: értelmezésekor „tanári dobogó” helyett a latin „karosszék”, illetve a görög „ülés” kifejezésekre kell gondolnunk. A keresztény egyházban nagyon hamar kialakult, hogy a gyülekezet vezetője, a püspök ezt a kiemelt helyet elfoglalva vezette a liturgiát a közösségben. Ahogy egyre többen lettek a hívők, egyre nagyobb templomokat építettek, ezek pedig már kifejezetten a püspöki trónról kapták nevüket: katedrálisnak hívták őket, és ez így is maradt mind a mai napig.
 
Ha a Szent Péter bazilika főoltárát szemléljük, bizony nem könnyű felfedezni rajta az egykori trónszéket. Az alkotó, Gian Lorenzo Bernini ugyanis a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt hatalmas művet álmodott ide: csak a díszítésül szolgáló szobrok több mint 5 méter magasak. Másrészt magát az ereklyét teljes egészében elfedi a domborművű borítás, amely azt a pillanatot ábrázolja, amikor Jézus arra kéri Pétert, legeltesse juhait. A trón mellett és fölött két-két angyal figurája jelenik meg, utóbbiak a pápai tiarát és a kulcsokat tartják; lejjebb a négy nagy nyugati egyházatyát látjuk. Az egész építmény fölött pedig maga a Szentlélek jelenik meg galamb formájában ábrázolva, hatalmas sugárkoszorútól körbevéve. A falon futó latin és görög nyelvű fríz szövege így szól: „O Pastor Ecclesiae, tu omnes Christi pascis agnos et oves”, ami magyarul annyit tesz „Ó, Pásztora az Egyháznak, te legelteted Krisztus valamennyi bárányát és juhát.”
 
Szent Péter 42-ben ment Rómába, ahol megalapította az ottani püspökséget. 49-ben részt vett a jeruzsálemi (első) apostoli zsinaton, majd csaknem egy évtizeden át Antiochia püspöke is volt. Székfoglalását IV. Pál pápa emelte ünnepi rangra. 1960-ig mindkét ilyen napot megülték: január 18-án a római, február 22-én az antiochiai székfoglalást. Szent XXIII. János pápa eltörölte a januári ünneplést, ettől fogva február 22-én a péteri szolgálatot és az arra alapozott egységet ünnepeljük.
 

 
Az ereklyét utoljára egyébként 1867-ben tették közszemlére. Kinézetét az akkor készült leírásból, illetve fényképekből ismerjük. A trónszék tölgyfából készült, a rajta látható számos sérülés egyrészt a történelem viharainak, másrészt a rovarok pusztításának tulajdonítható. Mindkét oldalán fémgyűrűk találhatók, amelyek lehetővé tették, hogy hordszékként használják. Elejét és hátulját elefántcsontból készült lemezek díszítik, a rajtuk látható 18 dombormű a görög-római mitológia szörnyetegeit és Herkules erőpróbáit idézi, stílusuk a 4. századi alexandriai művésziskolára utal. Bizonyítottnak tekinthető, hogy a trónszék Nagy Konstantin császáré volt, aki pogány korában különösen tisztelte Herkulest. A lateráni császári palotában állhatott, és a császár ajándékaként a palotával együtt kerülhetett I. Szilveszter pápa birtokába.
 
Mindenható Istenünk, te Péter apostol hitvallásával sziklaalapra állítottál minket. Segíts, hogy rendületlenül helytálljunk minden viszontagságban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké! Ámen.