A középkor nagy pápái közül mi, magyarok II. Szilvesztert szeretjük a legjobban. Érthető ez, hiszen neki köszönhetjük a magyar egyházszervezet kiteljesítését, amit Esztergom érsekségi rangra való emelése jelentett, illetve István királyunk keresztény államának hivatalos elismerését, amit a hagyomány szerint szimbolikusan a Szent Korona elküldésével pecsételt meg. Tehát szeretjük őt, de ezeknél többet aligha tudunk róla – pedig még bőven volna mit!
 
Talán a frissen alakuló keleti birodalmak, Magyarország, Lengyelország és a Kijevi Rusz iránti szimpátiája is összefügg azzal a maga korában szinte páratlan műveltséggel és bölcsességgel, aminek a források egybehangzó tanúsága szerint II. Szilveszter a birtokosa volt. Neki köszönhetjük például az arab számok bevezetését, az abakusz használatát és az ingaóra megszületését. A korabeli tudósítások pedig annak ellenére zengenek ódákat a pápa tájékozottságáról, illetve politikai előrelátásáról, hogy francia születésű lévén egyáltalán nem örvendett népszerűségnek a római nemesség körében, amit az is tetézett, hogy a német császár kifejezett óhajára kellett a pápai trónra emelniük.
 
Ez az ellenérzés aztán különböző pletykákban öltött testet, amelyek igyekeztek minél jobban befeketíteni a tudós pápa alakját. A legegyszerűbb módszer ilyen esetben, ha különféle alvilági erőkkel hozzuk kapcsolatba a szegény áldozatot, így aztán Szilveszterről is előszeretettel terjesztették a korabeli Rómában, hogy az ördögtől kockán nyerte el Szent Péter trónját, később pedig egy, a műhelyében készült bronzfej, illetve egy Meridiana nevű démon segített neki hatalma megőrzésében. Utóbbihoz kapcsolódó történet, amely szerint a túlvilági szellem óva intette a pápát attól, hogy Jeruzsálemben mutasson be misét, mert az a halálát jelentené, és ezt Szilveszter annyira komolyan vette, hogy le is mondta szentföldi utazását. A „jövendölés” azonban a pletykák szerint ennek ellenére valóra vált, nem sokkal azután ugyanis, hogy a római Santa Croce in Gerusalemme nevű templomban misézett, megbetegedett és meghalt. Ide kapcsolódik a lateráni izzadó kő legendája is, amely szerint a Szilveszter sírját fedő egyszerű, fehér márványlap izzad, és amikor egy pápa meghal, a mögötte lévő csontok zörögnek. Amikor egyébként Borromini 1684-ben, a lateráni bazilika átépítésekor az eredeti síremléket felnyitotta, a testet teljes épségben találta, ami csak a levegő hatására esett össze.
 

 
Az izzadó márványlap végső megsemmisüléséhez azonban sajnos nekünk, magyaroknak van közünk, és nem is kevés. Történt ugyanis, hogy a keresztény Magyarország születésének 900. évfordulója alkalmából új síremléket akartak állítani II. Szilveszternek 1907-ben, Fraknói Vilmos püspök kezdeményezésére. A tudós főpap terve sikerrel járt, Damkó József szobrász és Wälder Gyula építész közös munkája ma is méltó dísze a lateráni bazilikának – az eredeti márványlap azonban áldozatául esett a koronaküldő pápa iránti magyar tiszteletnek. A ma látható, háromrészes síremlék felső harmada a Magyarok Nagyasszonyát ábrázolja, koronával, jogarral, az országalmával és a kis Jézussal. Mellettük az Árpádok címere, illetve a magyar címer alatt Szent Istvánt és Szent Lászlót látjuk. A középső rész azt a jelenetet örökíti meg, amikor II. Szilveszter átadja István fejedelem követének, Asztrik püspöknek a koronát. Legalul pedig egy hosszú szöveg emlékeztet a pápaság és Magyarország évezredes kapcsolatára.
 
Ha már így alakult, hogy II. Szilveszter iránti tiszteletünk egyet jelentett síremlékének pusztulásával, legalább tegyünk eleget a régi felirat kérésének: „Quisquis ad hunc tumulum devexa lumina vertis, Omnipotens Domine, dic, miserere sui!” azaz „Bárki vagy is, aki ehhez a sírhoz fényt hoztál, mondd: Mindenható Isten, könyörülj rajta!”