A katolikus egyház vízkereszt napján Jézus Krisztus megjelenését ünnepli, vagyis azokat az eseményeket, amelyek egyre szélesebb kör számára tették nyilvánvalóvá, hogy ő a Megváltó. Három evangéliumi történet kapcsolódik a naphoz: a napkeleti bölcsek látogatása a betlehemi barlangban, Jézus megkeresztelkedése a Jordánban, illetve a kánai menyegző csodája.
 
A karácsonyi események szimbólumokban és azok értelmezésében leggazdagabb jelenetei közé tartozik a háromkirályok hódolata Isten Fia előtt. Hogy pontosan kik voltak ők, és honnan jöttek, nem tudjuk. Máté evangéliuma a „magoi”, azaz „mágusok” szót használja rájuk, a magyar fordításokban ebből lett a „bölcsek”. Különös kifejezés ezen a helyen, hiszen a szó többször előfordul mind az Ó-, mind az Újszövetségben, azonban mindannyiszor „varázsló”, illetve „jövendőmondó” értelemben. Egyetlen kivétel van a Szentírásban – éppen Máté evangéliuma. Hogy ez a változtatás pontosan minek köszönhető, nehéz megmondani, mindenesetre Órigenész, Szent Ágoston és Szent Jeromos még maguk is varázslóként fordítják.
 
Talán közelebb visz az igazsághoz, ha a régi görög történetíró, Hérodotosz nyomán próbáljuk beazonosítani a mágusokat: ő a médek egyik néptörzsének megnevezésére használja a kifejezést, amelynek tagjai először megpróbálták a politikai hatalmat megragadni, később azonban papi csoporttá váltak. A szakrális feladatoktól pedig már csak egyetlen lépés a szent, bölcs és tudományokban jártas személyiség képe, ami nyilvánvalóan a Jézust felkereső utazókra is igaz volt, hiszen már a cél kijelölése komoly csillagászati ismereteket kívánt meg tőlük.
 
A napkeleti bölcsek „evolúciójának” következő lépése az volt, hogy király lett belőlük. Ennek a változásnak azonban már a legkevésbé sem történelmi vagy nyelvészeti alapja volt, sokkal inkább teológiai megfontolások álltak mögötte. Elég csak a Zsoltárok könyvére gondolni: „Tarzis királyai és a szigetek hordjanak adományokat, Arábia és Sába királyai ajándékokat hozzanak”; illetve Izajás mondatát idézni: „Nemzetek jönnek majd világosságodhoz, és királyok felragyogó fényedhez”. A három király hódolata tehát azt fejezi ki a Biblia szimbolikájával, hogy Jézus az egyetlen igazi Úr, aki előtt meghajol minden térd, hatalma pedig felette áll minden evilági uralkodóénak.
 
Isten Fiának első hódolóiként a napkeleti bölcsek tisztelete igen hosszú múltra tekint vissza a kereszténységben. Ennek egyik legmegkapóbb emléke éppen Magyarországon található, a pécsi székesegyház altemplomának déli lejáratánál, ahol a domborműsorozat részeként ott látjuk a közös takaró alatt alvó három királyt, amint éppen intést kapnak az angyaltól, hogy ne menjenek vissza Heródeshez.
 
De nemcsak csodálatos szépségű faragott kövek és festett vásznak születését köszönhetjük nekik, hanem magát a kölni dómot is, amely összesen 632 évig épült és a nyugati világ legnagyobb gótikus temploma lett. Történt ugyanis, hogy a bölcsek ereklyéit, amelyek hosszú ideig Konstantinápolyban voltak, Eustorgius milánói püspök saját városába szállíttatta 314-ben, nyolc évszázad múltán pedig ismét útnak indultak, ezúttal Barbarossa Frigyes császár parancsára, hogy 1164-es megérkezésük óta Köln városába vonzzák a zarándokok tömegeit mind a mai napig. Az esemény fontosságát jelzi, hogy a város címerében azóta is ott szerepel a három korona, utalva a napkeletről érkezett utazókra.
 
A bölcsek földi maradványait őrző ereklyetartó a dóm főoltára mögött található. A három, egymáshoz illesztett szarkofág maga is katedrálist formáz. Az elképesztő ötvösmunka 220 centi hosszú, 110 centi széles és 153 centi magas. Alapanyaga fa, amit kívülről arany és ezüst borít, filigránnal, zománccal, valamint több mint 1000 drágakővel és gyöngyökkel díszítve. Oldalfalain alul a próféták, felül az apostolok ábrázolása található. Egyik végén a bölcsek Jézusnál tett látogatását, másik végén a passiót jelenítették meg a mesterek. Az ereklyetartót utoljára 1864-ben nyitották föl: akkor három különböző személy csontjait azonosították, egy fiatalemberét, egy középkorú és egy idősebb férfiét.
 
Akár Pécsre, akár Kölnbe zarándokolunk el, legyünk méltó utódai a napkeleti bölcseknek: hagyatkozzunk az égi jelekre, és kövessük azokat életünk minden napján, amíg célunkhoz nem érünk!