Ha valaki a tudomány vagy a művészetek számos területén jeleskedik, azt mondjuk róla, hogy reneszánsz egyéniség, olyan ember, aki tehetségét sikeresen bontakoztatja ki maga és a világ javára. Ilyen lángelmék természetesen nemcsak a középkort követő évszázadokban éltek, hanem minden korszakban, az ősegyház idején is. Közülük pedig különösképpen kiemelkedik Szent Lukács, az evangélista.
 
Író, szónok, festő és orvos. Nagyjából így foglalhatjuk össze Lukács meglehetősen kiterjedt működési területét. Az Újszövetség két könyvének szerzőjéről, illetve a képzőművészről elég sok mindent tudunk, de a testi bajok gyógyítója ritkán kerül fókuszba. Beszéljünk most róla!
 
Hogy Lukácsnak valóban ez volt az eredeti foglalkozása, maga Szent Pál erősíti meg a kolosszeiekhez írt levelében, amikor útitársaként és kiemelkedő tudású orvosként beszél róla. De nemcsak az apostol tanúságtétele, hanem az evangéliumok összehasonlító elemzése is igazolja ezt, mert kizárólag Lukács írásában találkozunk olyan kifejezésekkel, amelyek az orvoslás atyjaként számon tartott görög Hippokratész műveire vezethetők vissza. Kiemelkedik ezek közül a paralízis kórképének anatómiai pontosságú, precíz leírása, illetve a jó szamaritánus története, amelyben egy sebesült gyógykezelésének rövid leírását olvassuk. A Szentíráson kívül az első egyházatyák is egyetértenek abban, hogy Lukács mindvégig gyakorolta eredeti hivatását, illetve az egyház egész történetét végigkíséri a hagyomány elfogadása. Végezetül, de nem utolsó sorban megemlíthetjük még az orvostörténet tanúságtételét is, amely jól ismeri annak a „balzsamnak” az ősi receptjét, amelyről a már emlegetett szamaritánus-történet beszámol.
 
Az egyház természetesen már a kezdetektől szimbólumot látott Lukács orvos mivoltában. A Legenda Aurea, a legfontosabb középkori szentéletrajz-gyűjtemény alaposan kidolgozott szimbolikával értelmezi az egyszerű életrajzi tényt. Jaccobus de Voragine szerint „Szent Lukács evangéliumának szerzője azért volt orvos, hogy ez is jelezze: igen hasznos orvosságot adott nékünk inni. Mert háromféle orvosság van: gyógyító, megelőző és erősítő. Lukács megmutatta evangéliumában, hogy a mennyei Orvos mindhárom orvosságot inni adta nekünk. A gyógyító orvosság az, amely meggyógyít a betegségből, s ez a bűnbánat, mely minden lelki betegséget gyógyít. Az erősítő orvosság az, amely növeli az egészséget, és ez a tanácsok megtartása. A tanácsok ugyanis jobbá és tökéletessé teszik az embert. A megelőző orvosság pedig az, amely megelőzi a bajt, és ez a bűnre vezető alkalmak és a gonosz társaságok kerülése.”
 
Az evangélistához fűződő hagyomány azonban nemcsak a középkor idején volt élő, hanem ma is egyre többször kerül elő, olykor egészen meglepő helyen. Gondoljunk csak a Dan Brown regénye alapján készült Angyalok és démonok című film egyik utolsó jelenetére, amikor az új pápa éppen a Lukács nevet választja, hogy a nagy bajba került egyház orvosa legyen…