A legnépszerűbbnek mondott olasz szent Magyarországon is jól ismert, Pio atyához sokan zarándokolnak el valamilyen gonddal vagy kéréssel a szívükben. Hogy fogalmat alkothassunk a kapucinus szerzetes jelentőségéről, most csupán két számot idézünk: szentmiséin összesen 20 millió ember vett részt, a bűnbánat szentségében pedig 5 millióan részesültek általa. Elképesztő számok, és még elképesztőbbek azok a csodák, amelyek hozzá kapcsolódnak, hiszen testi gyógyulások és lelki megtérések sokasága köszönhető neki az érintettek tanúvallomása szerint.
 
A megmagyarázhatatlan események azonban Pio atya halálával sem szűntek meg, sőt, már a temetését is két ilyen kísérte.
 
Közülük az egyik, hogy több beszámoló szerint valamilyen rejtélyes illat volt érezhető a szertartás közben, amit hagyományosan a „szentség illatának” szokás nevezni. Nem Pio atya volt persze az első, akinél ez előfordult: 1650-ből származnak a legkorábbi ilyen feljegyzések, és sokan azzal a rituális megkenéssel, balzsamozással hozzák kapcsolatba, amiről már az evangéliumok is beszámolnak Jézus temetése kapcsán. Valamilyen erős virágillat árad ilyenkor a holttestből, és ez legtöbbször rózsára vagy violára emlékezteti a jelenlévőt. A tudomány természetesen többféle magyarázatot kínál a jelenségre, legyen szó akár a böjt miatti viszonylagos alultápláltságról és a húst nélkülöző, növényi étrendről, vagy a vér összetételének változásáról, amit különböző idegi és testi elváltozások okoznak. Egy valami azonban biztos: a praktikus magyarázat egyáltalán nem érinti a jelenség természetfeletti vonatkozását, hiszen egyáltalán nem mindenkinél következik be, akinél amúgy a feltételek adottak.
 

 
Volt azonban még egy csodás esemény, ami Pio atya temetését kísérte, ám jóval kevésbé ismert a másiknál.
 
A szertartás közben, amikor Pio atya teste már a kriptában pihent, a hívek tömege kívül összegyűlve azokat az énekeket énekelte, amelyeket ő különösen szeretett. Hirtelen örömkiáltások hangzottak fel: korábbi cellájának ablakán a szerzetes mosolygó alakja jelent meg. A tömeg felkiáltott: „Miracolo!" – vagyis csoda. A hangzavarra megjelent a kolostor gvárdiánja, aki maga is látta, mi történik, majd visszarohant a kolostorba. Hogy saját elhatározásából vagy mások tanácsára, nem tudni, mindenestre parancsot adott, hogy nyissák ki a cella ablakát, és tegyenek elé egy fehér lepedőt. A tömeg csalódottan vette tudomásul a történteket, pár másodperc múlva azonban boldog, vidám nevetés hangzott fel a téren: Pio atya képe immár nem egyetlen üvegen, hanem a kolostor homlokzatának valamennyi ablakán egyszerre vált láthatóvá…!