Kelj útra a békédért!
+36 20 500 5050 |
Főoldal Zarándoklatok Galériák Rólunk Magazin Kapcsolat
Élménybeszámoló

SOK BETEGET VITTÜNK MAGUNKKAL

2019. szeptember 1. | Molnár Tamás
Több hónapos lelki készület előzte meg a júliusi zarándoklatot, amit a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség a Via Sacra Zarándok Utazási Irodával együttműködve szervezett meg, s amelyre nemcsak az autóbuszban utazó hívek jutottak el: sokkal több beteget vittünk lélekben és imáinkban magukkal a Pireneusokban található világhírű Mária-kegyhelyre.
 
Még februárban, a Lourdes-i Szűz Mária emléknapja előtt – ami egyben a betegek világnapja is – kilencedet imádkoztunk. Májusban a pozsonyi közösségi házban filmvetítést tartottunk a lourdes-i jelenésekről. Heteken keresztül lehetett imakártyára felírva leadni azok neveit, akikért a zarándokcsoport imáit szerették volna kérni a lourdes-i Mária-barlangnál. A július 15-i indulás előtti vasárnapon kétszáz nevet számoltunk össze, ami az út megkezdésekor újabb, még legalább száz névvel bővült. Sokan keltünk útra, ki fizikailag, ki csak lélekben, de éreztük, együtt vagyunk, sokan vagyunk, az ima által összekötve együtt zarándokolunk.
Első megállónk Avignonban volt, ahol a rövid városnézés után szentmisén vettünk részt. Az Eucharisztiával megerősödve folytathattuk zarándokutunkat.
 


 
Lourdes-ba érkezve két teljes napon át örvendhettünk a kegyhely kegyelmi légkörének: imádkozva, sétálva, a jelenések barlangjánál csendben időzve, a körmenetekbe bekapcsolódva, szentmiséken együtt fohászkodva. Mindenki a maga módján mélyíthette el kapcsolatát az Úrral s a Szűzanyával. Megtekintettük a templomokat, végigjártuk a keresztutat, Szűz Mária szemszögéből szemlélve Jézus keresztútjának állomásait.
Egyik nap a bazilika Szent Gábor főangyal-kápolnájában került sor a magyar nyelvű szentmisénkre, másnap reggel pedig a jelenések barlangjában. Mély élmény volt a világhálón keresztül élő adásban világszerte közvetített misén átélni azt, hogy sokan egyesülünk az imában. Jelképesen e szentmise keretében helyeztük el a barlangban a magunkkal hozott imakártyákat a betegek neveivel – főként értük ajánlottuk fel a szentmisét, a Betegek Gyógyítójának közbenjárását kérve.
 

 
A délután öt órakor kezdődő körmeneten nap mint nap betegek ezrei vesznek részt. Imádkozva kísértük őket mi is, majd a végén a föld alatti, huszonötezer főt befogadó templomban szentségi áldásban részesültünk. A betegek hite és bizakodása minket is buzdított.
Esténként a gyertyás körmenet részesei lehettünk. Itt is ezrek nyilvánították ki hitüket és bizalmukat Isten jóságában, a Szent Szűz édesanyai szeretetében. A körmenetek alatt imádkozott rózsafüzérekben magyarul is felhangzott az Üdvözlégy, valamint csoportunk fiataljaival magyarul énekelhettünk. Énekünk refrénjét, az Ave Mariát pedig már a legkülönfélébb nemzetiségű zarándokok együtt zengték velünk, mint ahogy mi is lelkesen csatlakoztunk a sok más nyelven felcsendülő dallamokhoz. Ottlétünk idején nem hagytuk figyelmen kívül Lourdes magyar vonatkozású nevezetességeit sem, köztük a keresztút magyarok adományaiból épült tizedik állomását, Regőczi István atya Pietàját, a betegek magyar tervezésű keresztútját.
 

 
Hazafelé megálltunk Carcassonne templománál, a francia egyház egyik csodálatos építményénél. Szentmisén vettünk részt, hálát adva a zarándokúton kapott kegyelmekért, imádkozva azért, hogy otthon is tudjunk belőlük meríteni, tovább mélyíteni magunkban. Sok beteget vittünk magunkkal, mindennap gondoltunk rájuk, együtt is imádkoztunk értük, éreztük, hogy lélekben ott voltak velünk.
 
Itthon is imádkozunk értük és azokért is, akikkel ott találkoztunk, akiket ott, Lourdes-ban láttunk, akiknek erős hite, bizakodása példaként szolgált számunkra. Talán azért is küldte őket utunkba az Úr, hogy elgondolkodjunk azon, mi mindenért kell hálát adnunk Neki, s hogy kisebb vagy nagyobb kereszthordozásunkkor is tudjuk, nem vagyunk egyedül.
 
Forrás: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

ESZTERGOMI ZARÁNDOKOK LOURDES-BAN

RÉSZLETEK

Görögkatolikus
szentföldi zarándoklat

RÉSZLETEK

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel havi hírlevelünkre, hogy az elsők között értesülj a legújabb zarándoklatokról!


Utazási szerződés Impresszum Adatvédelmi tájékoztató Hasznos információk