Szent II. János Pál pápa nyomában a czestochowai Fekete Madonnához
Programvázlat:
1. nap: kiutazás
2. nap: zarándoklat Czestochowába
3. nap: egész napos városnézés Krakkóban
4. nap: látogatás Wadowiczében és Kalwaria Zebrzydowskán
5. nap: kirándulás Zakopanéba, hazautazás
1. nap: Indulás a reggeli órákban Hódmezővásárhelyről, utazás az M5 – M0 – M1 – Pozsony – Brno – Ostrava útvonalon Lengyelországba. Kora délután érkezünk meg a keresztény világ egyik legjelentősebb zarándokhelyére, Czestochowába. A magyar pálos szerzetesek által 1382-ben alapított kolostor napjainkra a világ egyik legnagyobb zarándokhelyévé vált, ahová évente 5 millió zarándok érkezik. Szállás elfoglalása a szentély szomszédságában található zarándokházban. Vacsora után a kegykápolnában lehetőség lesz részt venni az Apelen (lengyel nemzeti esti ima), amely után kürtszó kíséretében zárják le a kegyképet.
2. nap: Reggel a Fényes-hegynek nevezett kolostoregyüttesben szentmisén veszünk részt, melyet lelkivezetőnk mutat be a Szűzanya kápolnában, ott, ahol a csodatévő Fekete Madonna kegyképet is őrzik. Ezután megtekintjük a bazilikát és a múzeumot, majd keresztutat járunk. Szabadprogramot követően délután a krakkói szálláshelyünkre utazunk (3 éj).
3. nap: Az egész napot Európa egyik legszebb városában, Krakkóban töltjük. Programunkat a Wawelben, a lengyel királyok egykori székhelyén kezdjük. A Királyi Palota mellett elhaladva felkeressük a gótikus Székesegyházat, ahol a legnagyobb lengyel uralkodók, köztük a magyar származású Szent Hedvig és Báthory István síremlékét is találjuk. Zarándoklatunkat az óváros felfedezésével a Főtéren folytatjuk. Az egykori piactér két fő látnivalója a reneszánsz Posztócsarnok és a páratlanul szép Mária templom, melynek legfőbb kincse a világ legnagyobb gótikus szárnyas oltára. Szabadprogram után autóbusszal utazunk az Isteni Irgalmasság bazilikához. A szomszédos zárdában tiszteletünket tesszük Szent Fausztina nővér sírjánál, majd szentmisén veszünk részt a bazilika altemplomában található Szentek közössége magyar kápolnában.
4. nap: Délelőtt Wadowicében felkeressük Szent II. János Pál pápa szülőházát, melyben egy kiállítást láthatunk a pápa életének különböző szakaszairól. Megtekintjük a plébániatemplomot, majd szabadprogram során lehetőség lesz megkóstolni a pápai krémest. Folytatjuk zarándokutunkat Kalwaria Zebrzydowskába. A település Czestochowa után a második legnépszerűbb lengyel zarándokhely, amely a jeruzsálemi kálvária mintájára épült, 40 kápolnából álló keresztútjáról híres.
5. nap: Reggel Lengyelország legnépszerűbb üdülő- és síközpontjába, Zakopanéba utazunk. Zarándokutunk elsőként a modern Fatimai Szűzanya templomhoz vezet, melyet a helyi hívek hálaadományaként építettek, miután II. János Pál pápa túlélte az 1981-es merényletet. Szentmise után programunk folytatásaként siklóval az 1123 méter magas Gubalówka hegyre kirándulunk, ahonnan a város és a Magas-Tátra lenyűgöző panorámája csodálható meg. Szabadprogram a város központjában található sétálóutcákban, majd hazautazás a Poprád – Kassa – Miskolc – M3 – M0 – M5 útvonalon. Várható megérkezés a késő esti órákban.